Egy medvés könyvből való részlet

A medvék emlősállatok, s ezen belül a ragadozók rendjébe tartoznak. A barnamedve a föld legnagyobb szárazföldi ragadozója. A medvék és a mosómedvék közös ősökből fejlődtek ki kb. 25 millió éve. Mindenevők, kevés kivétellel növényi táplálékot esznek. Ebben különböznek a legtöbb ragadozótól, melyek első sorban húsevők. A medvék mára csaknem minden földrészt meghódítottak. Sok bennük az emberre emlékeztető vonás, így könnyen elfelejtjük, hogy rendkívül veszélyesek is lehetnek.

A medvék nagyon szívesen úsznak és fürdenek. Kutya módjára kapálóznak és meglehetősen nagy távokat tudnak megtenni a vízben. A barnamedvék fújtatva gázolnak át a folyókon és a tavakon, hogy halat fogjanak. A jegesmedve a legjobb úszó. Fejformája áramvonalas, a bundája és a bőre alatti vastag szalonna réteg jól véd a hideg ellen.

A medve karmai nagyon sokoldalú szerszámok. Nagyságuk és formájuk medvefajokként különbözik, de a karmok egyik fajnál sem kimereszthetőek. A barnamedvék karmai 12cm hosszúak is lehetnek. Előszeretettel keresnek úgy táplálékot, hogy odébb görgetik a köveket vagy fatörzseket és kiássák az alattuk lévő rovarokat, felkutatják a rágcsálókat, földi mókusokat.

E mellett a karmok megkönnyítik a medve kapaszkodását. A falakó medvék (maláj és pápaszemes) karmai rövidebbek, görbék és rendkívül erősek. Mászás során "mászóvasként" használja őket. Az ajakos medvéknek nagyon hosszú a karmuk, ezekkel nyitják fel a termeszek és hangyák száraz időben különösen kőkemény, földből készült építményeit. A jegesmedve karma rövid, erős, olyan, mint a nyárs, kitűnően segítik a medve biztonságos mozgását a sima jégen.

A nagymedvék mindenevő fogazattal rendelkeznek. A metszőfogak nagyon aprók, a szemfogak látványos méretűek. A lapos, több barázdával tagolt zápfogak hasonlítanak a valódi őrlőfogakhoz.

Majdnem minden medve kedveli az édes ennivalókat, de különösen a mézet. Erős karmaikkal könnyen fel tudják nyitni a vadméhek fákon, vagy földön lévő fészkeit. Vastag, bozontos bundájuk védi meg őket a fullánkos fészeklakóktól. Nemcsak a mézet nyalják fel, hanem a lárvákat is, sőt a lépeket is felfalják, bár a viasz emészthetetlen számukra. A méhészek kaptárainak az észak-amerikai fekete medvék és a dél-európai barna medvék nem tudnak ellenállni. Sajnos az emberek ezeket a konfliktusokat eleinte puskával oldották meg. Később kialakultak olyan módszerek a méhek védelmére, amelyek nem okoznak károkat a medvéknek. Jól kifeszített elektromos vezetékkel veszik körül a kaptárakat, vagy erős hánytatószerrel szórják be azokat.

Ősszel a medvék hozzákezdenek létfontosságú téli nyugvóhelyük kereséséhez. A maláj medvét és feltehetően a pápaszemes medvét kivéve minden medvefaj alszik téli álmot. A fekete, a barna, az örvös medvék és az óriás pandák ehhez barlangokat építenek a földbe, a jeges medvék a hóba vájják az odút. A fekete medvék a legleleményesebbek: fákon, vízelvezető csövekben, vagy a házak faverandái alatt is találnak megfelelő helyet. Ellentétben a valódi téli álmot alvó állatokkal, a medvék számára a téli pihenő csupán egy-egy nem túlságosan mély álom. Az anyagcsere jelenségek 25%-al lesznek lassabbak, a testhőmérséklet 7-8oC közé süllyed, a szívverés 40-50-ről 7-8-ra. A medve a tartalékolt zsírkészleteit fogyasztja. Izomzata valamelyest leépül, ám a leépülés termékei tavasszal ismét a csontépítésnél hasznosulnak, így a medve jó kondícióban hagyja el barlangját.

Mivel csak az ismételt párzások váltják ki a nőstény medvékből a peteleválást, a medvék nagyon gyakran párosodnak. Ha bizonyos időszakon belül nem kerül sor rendszeres párzásra, a petét visszatartja a petefészek. Az érett petesejteket így partner hiányában sem tékozolja el a szervezet. A következő hormonciklusban létrejövő párosodás során a szervezet szabadjára engedi a petesejtet.

A kicsinyek párzás után 6-8 hónappal jönnek a világra. A megtermékenyített petesejt eleinte pihen és beágyazódása csak a téli barlangban kezdődik meg . Ha azonban a nőstény medve a nyár végén nem fogyasztott elég zsírt, nem lesz vemhes és a megtermékenyített petesejt ismét szabaddá válik. Így a nőstény megtakarítja az erőit fogyasztó szoptatási időt, és jobban átvészeli a telet. A megtermékenyített petesejt csak akkor ágyazódik be a méhbe, ha a medve elég vastag zsírpárnát növesztett magán.

A fiatal állatoknak sok az ellenségük (farkasok, prérifarkasok, hiúzok, óriáskígyók és cibetmacskák), csak minden második medvekölyök éli túl az első életévét. A tapasztalatlan anyák bocsaink gyakran még kisebb a túlélési esélyük. Különösen veszélyeztetettek az olyan fajok fiatal állatai, amelyek semennyi, vagy csak rövid téli álmot alszanak (pápaszemes- és maláj medvék, a pandák és néhány vidéken az ajakos medvék).

Időnként előfordul, hogy egy hím medve megöli saját fajának fiatal állatait. Persze a felnőtt medvék is veszélyeztetettek, ha egyedül találkoznak össze fajuk egy nagyobb, erősebb egyedével. A még szopós, fiatal állatok megtámadásának azonban gyakran más az oka. Csaknem mindig olyan esetekről van szó, amikor egy új hím medve átvesz egy területet, vagy ott magas pozíciót ér el. Az általa megölt fiatal állatok valószínűleg nem a saját bocsai. Pusztulásuk után a nőstény medve hamarosan ismét kész lesz a párzásra és ekkor a hím saját utódokat hozhat létre.

Egy medvepopuláció nagysága magától szabályozódik. Ha egy vidéken sok medve él, csökken az utódok száma. Az anyák kevesebb táplálékot találnak és ezért kevesebb bocsuk lesz, a fiatal állatok pedig lassabban nőnek. A félig felnőtt állatokat elsősorban a hímek elűzik a területről, vagy ezek önként vándorolnak el. Így könnyen emberi települések közelébe kerülhetnek, és ott gondokat okozhatnak.

A barna- és jegesmedvék az állatkertben ugyanúgy legalább 30-35 évig élnek, mint a természetben, ám a nőstények a szabad vad területeken a legtöbbször magasabb kort érnek el, mint a hímek. A kisebb fajok rövidebb életűek, a fekete medvék pl. 25 évig élnek. Az idősebb medvéket sokféle betegség kínozza, amelyek embereknél sem ismeretlenek: reuma, fogromlás, foghullás, vese- és epekövek. Az Alzheimer-kórhoz hasonló idegrendszeri betegség is előfordul náluk. A betegségektől azonban nem változik meg a viselkedésük.

A portyázási terület nagysága az élelemkínálattól és az ott élő többi medve számától is függ. Jegesmedvéknél 300.000 km2 , barnamedvéknél 240- 1.000 km2 , örvös- és ajakos medvéknél 4-27 km2. A hímek portyázási területe 2-4-szer nagyobb, mint a nőstényeké, hiszen ők többet esznek, s a párosodáshoz is hosszú utat kell megtenniük.

A medvéknek kiváló a tájékozódó képességük, akár 270 km-es távolságból is visszatalálnak a hazájukba. Csak feltételezhetjük, hogyan orientálódnak. Talán a táj jegyeiből, a jegesmedvék pedig esetleg a csillagok, vagy a Nap állásából tájékozódnak. Ha egy medve már ismert vidékre ér, karmolt nyomai és szagjelölései segítik tovább.